
Küldetés & Jövőkép

Az IES (International Education System) Küldetése
Az IB DP (International Baccalaureate Diploma Programme) Küldetése
Bevezetés a SEK Budapest Nemzetközi Programjába
A SEK Budapest Víziója
A SEK küldetését, mely tagja az IES-nek is (International Education System) több, mint száz év alatt közösen alakították ki tanárok, szülők és diákok.
A SEK Nemzetközi Szervezet alapállása, hogy az intézmény diákjai számára
mindent biztosít, ami számukra a sikeres, hatékony és élvezetes tanuláshoz
szükséges, emellett az egyik legfőbb érték a tanulók egyéniségének tiszteletben
tartása. Kiemelten fontos, hogy önmagunk és egymás tiszteletét diákjaink számára is átadjuk, mindezt úgy, hogy személyes példát mutatunk nekik nap mint nap. Diákjainkat arra ösztönözzük, hogy merjék felfedezni saját személyiségüket, képességeiket, kreativitásukat, s tegyenek meg mindent ezek fejlesztéséért – a tanárok is ebben támogatják őket. A SEK-intézményekben alapvető fontosság a szabadság – a gondolkodás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, az egyéniség szabadsága, a tehetség és kreativitás szabadsága. A SEK Nemzetközi Szervezet elfogadja a fentiekkel járó kihívást, s minden esetben arra törekszik, hogy azokra adekvát, hitelest választ adjon. A SEK Nemzetközi Szervezet nem tesz megkülönböztetést sem nemzetiségi, faji, nemi, vallási vagy gondolkodásbeli alapon. A SEK Nemzetközi Szervezet diákjainak a közösség érzetét nyújtja, értékeli a munkát mint az egyén fejlődésének és önértékelésének legfőbb forrását, támogatja az egészséges versengést és minden olyan tevékenységet, mely mind az egyén, mind a közösség hasznára válhat. A SEK Nemzetközi Szervezet alappillére a humanizmus, mely magában foglalja minden olyan tanítási-tanulási módszer elfogadását, mely tiszteleten, munkán és nyitottságon alapul. Az intézmény mindent megtesz, hogy diákjai a fenti értékekre támaszkodva hazai és nemzetközi téren egyaránt sikeresek legyenek és elérjék céljaikat.
Mivel a SEK Nemzetközi Rendszer jogosult az IB-rendszer (International Baccalaureate) oktatására, ezért világiskola vagyunk. Az intézmény filozófiája azon szilárd meggyőződésből fakad, hogy gyermekeinket tiszteletben kell tartani, s őket is arra kell nevelni, hogy tiszteletben tartsák mind magukat, mind társaikat, mind környezetüket. Célunk, hogy fejlesszük önbizalmukat, önkifejezésüket, kreativitásukat, s hogy oktatási rendszerünknek köszönhetően igaz világpolgárokká váljanak. Úgy véljük, legfontosabb feladatunk a „tanulás” tanítása, a megtanultak helyes alkalmazásának oktatása és a sokszínű világban való létezés hogyanjának, egymás tiszteletének és elfogadásának átadása. Mindent megteszünk tanulóink értelmi és érzelmi intelligenciájának fejlődéséért, hogy megértsék a tanulás értékét és fontosságát, hogy ezáltal később egy, a világot előremozdító produktív és sikeres életet élhessenek.


A SEK Budapest Értékei
- A SEK Budapest Nemzetközi Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban elkötelezettek vagyunk amellett, hogy olyan minőségi nemzeti és nemzeti oktatást nyújtsunk óvodás kortól egészen az érettségiig (a 12. évfolyam végéig), mely oktatás alapja a gondoskodó, támogató, nyitott és sokszínű környezet.
- Diákjainktól magas szintű akadémiai tudást várunk el, valamint azt, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból
- Tantervünk nagyban segíti a hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás és a több perspektívából való problémamegoldás elsajátítását
- Tantervünk célja olyan állampolgárok nevelése, akik felelősséggel tekintenek közösségükre, alapeszméjük a szolidaritás és nyitottságg
- Tantervünk célja a személyre szabott oktatás, valamint hogy az akadémiai tudáson túl diákjaink kellő mélységű bepillantást nyerhessenek a művészetek és a sport világába is (nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is)
- Elkötelezettek vagyunk az egyéni értékek elismerése mellett, bátorítjuk az önbecsülést, önmagunk és mások tiszteletben tartását
- Minden gyermek számára olyan alapokat nyújtunk, melyek majdan nagy önbecsüléssel rendelkező, önmagukat és másokat is tisztelő, sikeres egyetemistákká teszi őket
- Elvárjuk, hogy diákjaink mindent megtegyenek annak érdekében, hogy tehetségüket kibontakoztassák, céljaikat kemény munkával elérjék
- Nagyra értékeljük az iskola és a családok közötti kapcsolatot, mely kapcsolat segít a közös célok megfogalmazásában, a lehető leghatékonyabb tanterv kidolgozásában
- Semmilyen módon nem teszünk hátrányos megkülönböztetést nemzetiségi, faji, nemi, vallási vagy ideológiai alapon
- A kulturális sokszínűséget világunk és intézményünk egyik legfőbb értékének tekintjük
Küldetésünk
IES rendszerű iskoláként szigorú, készségalapú tantervet kínálunk releváns és
valós kihívásokon keresztül, amelyek jelentőségteljesek a tanulók számára, és a
tanultak gyakorlatba való átültetésére is ösztönzik őket.
Diákközpontú megközelítésünk lehetővé teszi a tanulók számára, hogy a
korábban tanultakra építsenek, és ezt különféle módon demonstrálják, ami
biztosítja minden tanuló személyes sikerét.
Az IES-t végzettek magabiztos és független, kreatív problémamegoldók, akik
szenvedélyesen tanulnak. Empatikusak, nyitottak és határozottak; becsülik saját kultúrájukat és tisztelik mások kultúráját.
Ők a jövőre felkészült globális polgárok.
Sapientia Quod Faciendum Faciam
Tedd bölcsen, amit kell.